224 embert öltek meg egyszerre
James Foley gyilkosának apja is kegyetlen terrorista volt
Részt vett az USA afrikai nagykövetségei elleni merényletekben James Foley gyilkosának apja.
2014.09.21 13:02MTIBeismerő vallomást tett New Yorkban az Egyesült Államok kenyai és tanzániai nagykövetségei ellen 1998-ban elkövetett véres merényletek egyik gyanúsítottja, az egyiptomi Ádel Abdel-Bári - adta hírül vasárnap a Daily News Egypt című napilap.
Abdel-Bári mellesleg annak a londoni iszlamistának az apja, aki ellen az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet nyugati foglyainak lefejezése miatt folyik körözés.
A manhattani szövetségi bíróságon pénteken tett vallomás szerint Abdel-Bári amerikai állampolgárok meggyilkolását célzó összeesküvésben vett részt. A két külképviselet elleni pokolgépes támadásokban összesen 224 ember, köztük 12 amerikai vesztette életét. A robbanószerkezetekkel megrakott járművekkel végrehajtott merényletek révén került az al-Kaida terrorhálózat először a nemzetközi közösség figyelmének középpontjába.
A magát korábban ártatlannak valló Abdel-Bári perének kezdete ez év őszére volt kitűzve, és bűnösségének bebizonyosodása esetén huszonöt évig terjedő szabadságvesztéssel kellett volna számolnia. Az ügyészséggel kötött egyezség értelmében azonban beszámítanák a hosszú és nehézkes kiadatási eljárás alatt brit fogságban töltött tizennégy évét, és így csak tizenegy évre kellene rács mögé vonulnia.
Lewis Kaplan amerikai kerületi bíró mindazonáltal aggályainak adott hangot, és egy hetet adott a védelemnek arra, hogy az egyezséggel kapcsolatban felmerülő kérdéseire írásos választ adjon.
Az Egyiptomi Iszlám Dzsihád nevű radikális szervezet volt tagját hazájában - távollétében - több olyan merénylet kapcsán is halálra ítélték, amelyeket az 1990-es években követtek el. A szélsőséges iszlamistát végül Nagy-Britanniában fogták el 1998-ban.
Abdel-Bári annak a londoni dzsihadistának az apja, akit az Iszlám Állam két amerikai és egy brit foglyának kivégzésszerű brutális meggyilkolásával gyanúsítanak. A túszok lefejezését a terrorszervezet rögzítette, és a felvételeket a világhálón nyilvánosságra hozta. A videókon látszó, fekete maszkot viselő terrorista hírügynökségi források szerint valószínűleg Abdel-Madzsíd Abdel-Bári (Abdel-Majed Abdel Bary), a világsajtó által csak Jihadi Johnként emlegetett brit-egyiptomi amatőr rapper.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06