Abdel-Majed Abdel Bary
Már pontosan tudni, ki a James Foley-t lefejező brit dzsihádista
L. Jinny korábban azzal vonta magára a figyelmet, hogy idén egy olyan képet posztolt magáról Twitterre, amelyen egy levágott fejet tartott a kezében.
2014.08.24 12:15ma.hu
Forrás: youtube.com
Szombaton még csak arról lehetett tudni, hogy James Foley lefejezésével kapcsolatban nyomoznak a korábbi londoni rapper, Abdel-Majed Abdel Bary után a brit titkosszolgálatok. Vasárnapra azonban a brit és amerikai szervek megállapították, hogy valóban a korábban L. Jinny művésznéven zenélő brit dzsihádista ölte meg az újságírót - írja a Times of Israel nyomán a vs.hu.
L. Jinny korábban azzal vonta magára a figyelmet, hogy idén egy olyan képet posztolt magáról Twitterre, amelyen egy levágott fejet tartott a kezében. A fotó Szíriában készült, a férfi pedig azt írta alá: "Lazulás a haverommal, vagyis azzal, ami megmaradt belőle". Mára a szíriai milicisták Dzsihádi John-ként ismerik a korábbi rappert, akinek a dalait egykor a BBC rádiója is játszotta.
Bary állítólag tavaly utazott a nyugat-londoni Maida Vale-ből Szíriába. Angliában édesanyjával és öt testvérével élt. Apja, Adel Abdul Bary egyiptomi menekült volt, akiről azt tartották, hogy Osama Bin Laden egyik közeli hadnagyaként tevékenykedett. Nagy-Britannia két éve adta ki őt az Amerikai Egyesült Államoknak terrorizmus vádjával, mivel állítólag szerepet játszott két amerikai nagykövetség bombázásában Észak-Afrikában 1998-ban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


