Iszlám Állam ellen
Belgium és Hollandia is harcrakész
Belgium kész harci gépeket és különlegesen kiképzett egységeket küldeni az Irak területének egy részét ellenőrzése alatt tartó terrorszervezet, az úgynevezett Iszlám Állam ellen az Egyesült Államok vezetésével szervezett erők kötelékébe.
2014.09.18 19:37MTI
A belga védelmi minisztérium szóvivője szerint Pieter de Crem, a tárca vezetője a hozzájárulás három lehetséges módját is fontolóra vette, de még várják a hivatalos felkérést az Egyesült Államoktól. Az egyik opció szerint Belgium hat F-16-os vadászgépet kínálna pilótákkal, illetve 120 fős kiszolgáló személyzettel a földi katonai műveletek támogatására. A második lehetőség értelmében Brüsszel két C-130-as szállítógépet bocsátana a koalíció rendelkezésére. Felmerült harmadik eshetőségként az is, hogy Belgium egy 35 fős különleges egységet küldene Irakba, amely a helybéli harcosok kiképzésében venne részt.
Belgiumban bármilyen jellegű kötelezettségvállalást a parlamentnek kell jóvá hagynia, azonban minden jel szerint széles körű egyetértés van a pártok között a koalícióban való részvétel támogatásához.
Belgiumhoz hasonlóan Hollandia is kész az iszlám terrorizmus elleni nemzetközi koalícióban való részvételre - közölte a Trouw című holland lap. Kormánykörökhöz közel álló forrásokat idézve az újság úgy tudja, hogy a hágai kormány F-16-os vadászgépeket bocsátana a nemzetközi erők rendelkezésére, és szándékában áll fegyverutánpótlással segíteni a muszlim terroristákkal szemben álló kurd egységeket is - tette hozzá az újság. A lap szerint az akcióban való részvételről pénteki ülésén tárgyal a holland kormány, a hírek szerint azonban a kormányban nincs ellenzője a tervnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06