Iszlám Állam
Az USA kiképezi és felfegyverzi a felkelőket
Megszavazta az amerikai képviselőház a szíriai felkelők felfegyverzését.
2014.09.18 04:00MTIJóváhagyta az amerikai képviselőház szerdán, hogy az Egyesült Államok kormánya fegyverezzen fel és képezzen ki mérsékelt szíriai felkelőket az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezet elleni harcra.
A republikánus többségű szövetségi alsóház 273-156 arányban határozott az intézkedésekről. Miközben mindkét párt vezető politikusai támogatták a pótlólagos költségvetési forrásokról is rendelkező határozatot, addig több tucatnyi képviselő mindkét oldalról nemmel voksolt a "félidős" kongresszusi választások előtt mindössze hét héttel megtartott szavazáson.
A demokrata többségű szenátus a tervek szerint csütörtökön szavaz a kérdésről. A mérsékeltnek tartott Szabad Szíriai Hadsereg harcosainak kiképzése és felfegyverzése mintegy 500 millió dollárba kerül.
Chuck Hagel védelmi miniszter kedden úgy nyilatkozott, hogy reményei szerint egy év alatt több mint 5 ezer fegyverest tudnak majd felkészíteni a harcra. Nyugtalanságot keltett a demokrata honatyák körében, hogy Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke keddi szenátusi meghallgatásán felvetette az amerikai szárazföldi egységek "felhasználásának" lehetőségét arra az esetre, ha a jelenlegi stratégia kudarcot vallana.
Barack Obama elnök igyekezett megnyugtatni a közvéleményt, hogy Irakban nem fogja elrendelni amerikai csapatok szárazföldi bevetését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


