Terrorizmus
Rendőrökkel végzett egy pokolgép a Sínai-félszigeten
Legkevesebb hat egyiptomi rendőrrel végzett kedden egy út szélén elhelyezett robbanószerkezet a Gázai övezettel közös határ közelében.
2014.09.16 10:09MTI
Fotó: YouTube/Breaking News
A pokolgép akkor lépett működésbe, amikor Rafah város körzetében egy páncélozott járművekből álló konvoj haladt el mellette. A merényletben két ember megsebesült.
A járművek a rendőrség és a hadsereg egy közös terrorellenes műveletének keretében tartózkodnak a térségben.
Legutóbb épp két hete tizenegy rendőr vesztette életét ugyanígy. Akkor az Anszár Beit al-Makdisz (Jeruzsálem Védelmezői) nevű terrorcsoport jelentkezett a merénylet elkövetőjeként.
Mohamed Murszi iszlamista elnök tavalyi megbuktatása óta fokozódott a különböző szélsőséges csoportok jelenléte a Sínai-félszigeten, ahol azóta Kairó véres hadjáratot folytat a fegyveresek ellen. A dzsihadista szervezetek közül a legismertebb az Anszár Beit al-Makdisz, amely az utóbbi hetekben legkevesebb kilenc ember brutális lefejezésével hívta fel magára a figyelmet. A kémkedéssel vádolt beduinok meggyilkolását a radikálisok felvették, s a videókat a világhálón terjesztették.
Az egyiptomi fegyveres erők naponta jelentenek sikeresen végrehajtott akciókról a félsziget nyilvánosságtól elszigetelt észak-keleti részén, s az illetékesek mindig hangsúlyozzák: mindent elkövetnek, hogy a helyi lakosságot ne érje kár a támadásokban. A régióból azonban időnként olyan szemtanújelentések szivárognak ki, amelyek szerint a biztonsági erők nemigen tudnak különbséget tenni civilek és terroristák között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


