Saját bombájuk végzett a terroristákkal
Kézben robbant a pokolgép
Hárman meghaltak Egyiptomban pénteken, amikor felrobbant a kezükben a saját maguk készítette pokolgép, amellyel feltehetőleg terrortámadást akartak végrehajtani.
2014.07.04 16:49MTI
Biztonsági források szerint a felső-egyiptomi Fajjúm tartományban, egy csirkefarmon szerelték össze az áldozatok a robbanószerkezetet, amikor az váratlanul működésbe lépett.
A detonáció következtében egy épület összeomlott. Csütörtökön volt egy éve annak, hogy a hadsereg megbuktatta Mohamed Murszi iszlamista elnököt. A hatalomváltás első évfordulójához kapcsolódóan Egyiptom-szerte számos összecsapás történt csütörtökön a rendvédelmi erők és Murszi támogatói között.
Az ország fontosabb csomópontjait, egyebek mellett a forradalom jelképes helyszínét, a Tahrír teret a biztonsági erők két napja körbezárva tartják, miután egy iszlamista pártokból álló szövetség Murszi híveit arra szólította fel, hogy tömegesen vonuljanak az utcára.
A Murszi mögött álló, Nemzeti Egység a Törvényesség Támogatására (NETT) elnevezésű szövetség a pénteki napot a "harag péntekének" kiáltotta ki, és arra szólította fel követőit, hogy a muzulmánok számára különösen fontos pénteki ima után lepjék el Egyiptom utcáit a hadsereg által támogatott kormány elleni tiltakozásuk jeléül.
Az országszerte több városban zajló tüntetések helyszínéről a délutáni órákig nem jelentettek sérüléseket. Csütörtökön legalább húsz ember vesztette életét Egyiptomban az iszlamisták akcióival összefüggésben. Legalább egy halálos áldozata volt rendőrök és tüntetők összecsapásainak.
A fokozott készenlétben lévő rendvédelmi erők kilenc különböző városban összesen több mint kétszáz tüntetőt vettek őrizetbe. A pénteki esethez hasonlóan csütörtökön is saját bombája végzett két terroristával, a Gázai övezettel közös határ mentén pedig a biztonsági erők tizenhét dzsihadista harcossal végeztek.
Kairó-szerte számos helyen lépett működésbe az út mentén elhelyezett robbanószerkezet, egy utazótáskába rejtett pokolgép pedig Alekszandria közelében, egy vonaton robbant fel.
A merényletben kilenc ember, köztük egy gyermek súlyosan megsebesült. Kairó déli részén egy rendőr meghalt, miután iszlamista tüntetők lerohantak egy ellenőrzőpontot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06