Iraki lázadás
A brit lakosság fele simán lebombázná az Iszlám Államot
A szigetországiak nagy többsége fél az iraki iszlamista szélsőségesek esetleges nagy-britanniai terrorakcióitól és pártolná a brit fegyveres beavatkozást Irakban.
2014.08.13 13:49MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/Tim Beach
A The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap megbízásából elvégzett, szerdán ismertetett országos felmérés szerint a válaszadók 80 százaléka adott hangot annak a véleményének, hogy az Irakban előretörő szélsőséges milíciák Nagy-Britanniát is fenyegetik.
A megkérdezettek 40 százaléka azt szeretné, ha a brit királyi légierő (RAF) csapásokat mérne az Iszlám Állam nevű fegyveres iraki felkelőcsoportra.
A The Times hangsúlyozta, hogy egyetlen nap alatt 3 százalékponttal nőtt a brit katonai beavatkozást pártokolók aránya, mivel a hét elején még 37 százaléknyian mondták azt, hogy szeretnék az RAF aktív bekapcsolódását az Iszlám Állam elleni műveletekbe.
A brit kormány már kivezényelt több Tornado típusú harci repülőgépet, de ezek hangsúlyozottan nem légicsapás céljával érkeztek a helyszínre; feladatuk az Iraknak szánt segélyszállítmányok eljuttatásának biztosítása elsősorban felderítési tevékenységgel.
Ugyanakkor egyre többen követelik, hogy a brit kormány hívja vissza nyári szabadságáról a parlamentet az iraki brit katonai beavatkozás lehetőségének megvitatására. Számos alsóházi képviselő mellett csatlakozott a felhíváshoz Lord Richard Dannatt nyugalmazott tábornok is, aki 2006-tól három éven át a brit fegyveres erők vezérkari főnöke volt. Tim Collins nyugalmazott ezredes, aki a 2003-ban kezdődött iraki hadműveletek idején a brit kontingens egyik parancsnoka volt, a The Daily Telegraph című konzervatív napilap által szerdán közölt cikkében azt írta: beavatkozás nélkül ősi civilizációk pusztulnak el már a következő néhány hónapban Irakban a külvilág szeme láttára. Collins szerint Pol Pot egykori kambodzsai vezető és Sztálin idejében volt csak precedens hasonlóra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


