Kétezren az utcákon
Egy hírtelevízió mellett tüntettek Bukarestben
Mintegy kétezren vettek részt az Antena 3 hírtelevízió hívására azon a bukaresti megmozduláson, amelyet az államfői hivatal előtt tartottak a televízió védelmében.
2014.08.10 21:01MTI
freedigitalphotos.net/Sharron Godyear
A román államfőt élesen bíráló televízió azért került nehéz helyzetbe, mert korrupció miatt pénteken jogerősen tíz év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Dan Voiculescut, az Antena 3-at is magába foglaló médiabirodalom alapítóját, és az ítélet a médiabirodalom székházának az elkobzására is kiterjed.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a nem engedélyezett tüntetést azt követően tartották, hogy a televízió egyes műsorvezetői az adásban bejelentették: sétára indulnak a Cotroceni palota (az államfői rezidencia) környékére, és bárkit szívesen látnak.
Az összegyűlt tömeg Traian Basescu lemondását követelte, és elüldözte a helyszínről az államfőt pártoló televíziók riportereit. A tömegmegmozduláson a kormányzó Szociáldemokrata Párt több politikusa is részt vett. Az Antena 3 hírtelevízió Traian Basescu államfő leszámolásaként állította be Dan Voiculescu pénteki bebörtönzését.
A bíróság abban találta vétkesnek Voiculescut, hogy a piaci árnál 75-ször alacsonyabb áron, törvénytelenül vásárolta meg egy mezőgazdasági kutatóállomás Bukarest melletti, 3,5 hektárnyi telkét, és ezzel 60 millió euróval megkárosította az államot.
A politikus később ezen a telken építtette meg több cégének a székhelyét, amelyeket most a bíróság elkobzott az okozott kár megtérítése érdekében. Voiculescu éppen a sikeres és befolyásos médiabirodalma által számított politikai tényezőnek Romániában.
Az általa alapított Konzervatív Párt (PC) általában a baloldal szövetségeseként került be a parlamentbe és a kormányba, hogy biztosítsa a politikai tábor támogatását a médiabirodalom csatornáin keresztül.
Romániában 2010-ben éles vitát váltott ki, hogy a Traian Basescu által elnökölt Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) az "állami intézményeket utasításra lejárató" médiabirodalmakat is a román államot veszélyeztető kockázati tényezők között vette számba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


