Tényállás
A Jobbik feljelentést tesz az Izrael-párti tüntetésen elhangzottak miatt
A Jobbik az ügyészséghez fordul, mert azt valószínűsíti, hogy a július végi Izrael-párti szimpátiatüntetésen elhangzottak büntetőjogi tényállást merítenek ki.
2014.08.06 16:24MTIHegedűs Lorántné, a párt országgyűlési képviselője szerdai közleményében azt írta: megdöbbenéssel fogadták a rendezvényen elhangzottakat. "Míg a civilizált világ, az európai és keresztény elveket valló emberek a békéért imádkoznak, a további vérontás megszüntetéséért küzdenek, addig a milliárdos állami támogatásból működő szervezetek háborús propagandával uszítanak" - értékelt a jobbikos politikus. Szerinte "a Mazsihisz és a Hit Gyülekezete szónokai az igazságot elferdítve és az áldozatok számára vonatkozó tényeket elhazudva" nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport, illetve a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszítanak. Hegedűs Lorántné a szimpátiatüntetésen elhangzottak tartalmi vizsgálatára kéri az ügyészséget és azt várja, hogy tegye meg a szükséges lépéseket.
A párt ismét felszólította a hazai diplomáciát, hogy az értelmetlen erőszak miatt szakítsa meg a kapcsolatot Izraellel és vizsgálja felül a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokat.
A Mazsihisz és a Hit Gyülekezete július 27-én tartott rendezvényt Békés demonstráció Izraelért címmel a budapesti Dohány utcai zsinagógában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


