Ukrán válság

Jobbik: nincs szövetség az ukrajnai Szabadság párttal

Semmilyen szövetség nincs a Jobbik és az ukrajnai Szabadság (Szvoboda) párt között.

2014.08.04 08:47MTI
freedigitalphotos.net/adamr

Így reagált a Jobbik alelnöke Darcsi Karolina beregszászi politológus cikkére. Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai szakpolitikusa az MTI-hez is eljuttatott reagálásában azt írta: a cikkben megjelentekkel ellentétben a Jobbik nem üdvözölte Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) nemrég leköszönt elnökének indítványát, a párt nem informálódik tőle, semmilyen dezinformációkat és rémhíreket nem terjeszt az alfahir.hu, valamint a Jobbik "helyi embereinek" eszében sincs pánikot generálni.

Darcsi Karolina, akinek "még végzettsége sincs", és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség kommunikációs titkára, ezt tudja, mégis ezeket "hazudja" - jegyezte meg Szávay István.

Mint fogalmazott, "ez az igazi szellemi kútmérgezés, ez az igazi feszültségkeltés, és nem az, amikor mi próbáljuk felemelni a szavunkat és nyomást gyakorolni a Fideszre, hogy tegyen valamit, vagy legalább szólaljon meg és tiltakozzon az ellen, ami most Kárpátalján folyik."

Szávay István közölte: tüntetni fognak az ukrán nagykövetség előtt tiltakozva a sorozások és az ukrán menekültek magyar falvakba telepítése ellen. Darcsi Karolina a karpatalja.ma beregszászi hírportál oldalán megjelent cikkében arról írt, hogy a nacionalista Szabadság párt és a Jobbik tevékenysége régóta felháborítja Kárpátalja közvéleményét, mert a két szervezet igyekszik destabilizálni a politikai helyzetet a térségben; kitiltásukat még 2013-ban javasolta az egyik ruszin szervezet vezetője.

Kárpátalján megjelent a Jobbik, Kovács Béla európai parlamenti képviselőként irodát nyitott Beregszászban, majd jött válaszként az ukrán szélsőségesek fáklyás menete a városban - írta a szerző. Pedig első kárpátaljai látogatásakor - folytatja - Kovács és Vona Gábor, a Jobbik pártelnöke a Szabadság párttal vette fel a kapcsolatot, amellyel az utóbbi kezdeményezésére együttműködési megállapodást készült kötni.

Nem lehet tudni, hogy miben állapodtak meg, de azóta Kárpátalján több, az ukránok és a magyarok közötti nemzetiségi konfliktus kirobbantására irányuló esemény történt, köztük az ukrán zászló meggyalázása Beregszászon, a Szvoboda éjszakai fáklyás felvonulása, a magyar gyerekek elleni támadások Ungváron, magyar emlékművek megrongálása" - tette hozzá a cikkíró.

Darcsi Karolina megjegyezte, hogy a Jobbik és helyi emberei propagandájukkal több alkalommal is pánikot keltettek Kárpátalján. A cikkíró szerint a Jobbik most Gajdos Istvánnal, az ukrán parlament képviselőjével keresi a kapcsolatot azzal, hogy azonnal támogatásáról biztosította a honatya mozgósításra vonatkozó módosító indítványát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.