Be vannak ezek kábulva?
Tönkrezúzná a legszentebb iszlám ereklyét az Iszlám Állam!
Az Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita szervezet állítólag arra szólította fel Twitter-oldalán híveit, hogy semmisítsék meg az iszlám vallás legfontosabb ereklyéjét, a mekkai Kába-követ.
2014.07.31 18:05MTI
Forrás: Wikipedia
"Az emberek azért mennek Mekkába, hogy köveket érintsenek meg, nem pedig Isten miatt" - írta sajtóértesülések szerint Twitter-oldalán Abu Turab al-Mugaddasi, a korábban Iraki és Levantei Iszlám Állam néven működő szélsőséges szervezet tagja.
Az időközben eltávolított bejegyzésben a szélsőséges dzsihádista kifejtette, később betörnek majd Szaúd-Arábiába, és elhurcolják az ereklyét. "Ha Allah úgy akarja, megöljük azokat, akik köveket imádnak, és elpusztítjuk a Kábát" - tette hozzá állítólag al-Mugaddasi.
A kijelentést a török média kezdte el terjeszteni, és az egész iszlám világban hatalmas felzúdulást keltett.
Az Irak és Szíria jelentős részét elfoglaló, és Iszlám Állam néven kalifátust alapító szervezet a hírek szerint jelenleg arra készül, hogy elfoglalja a Szaúd-Arábiában, az iraki határ közelében fekvő Arar városát. Ez a település mindössze 15 órányi autóútra fekszik Mekkától, ahol a Kába-kő található.
A Kába egy több mint tíz méter magas, fekete gránitdarab, amelynek hétszer történő körbejárása annak a szent zarándoklatnak része, amelyet élete során legalább egyszer minden muszlimnak teljesítenie kell. A hádzsnak nevezett zarándoklat az iszlám "öt pillérének" egyike.
A szélsőséges szunniták az általuk elfoglalt területeken sorra pusztítják el a mecseteket, ereklyéket és emlékműveket. Az iraki Moszul lakói arról számoltak be, hogy városukban több szent helyet megsemmisítettek a dzsihádisták, köztük Jónás próféta sírját. Az IÁ korábban azzal fenyegetőzött, hogy lerombolja az ország leghíresebb, a 12. században épített minaretjét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


