Jóhírünk a nagyvilágban
Magyarázkodik a zsidózó (ex)nagykövet-jelölt
"Nagyon keveseket érdekel ez a probléma." - állítja az antiszemitizmusról.
2014.07.26 12:05MTIA római nagyköveti jelöltségről való lemondásáról és az őt érő antiszemita vádakról nyilatkozott Szentmihályi Szabó Péter a Corriere della Sera olasz napilap szombati számában. A telefonos interjúban elmondta, azért állt félre, mert nem akarta megzavarni az Olaszország és Magyarország közötti kapcsolatokat.
Hangsúlyozta: az őt érő támadások alaptalanok, előítéletekre és hamis felvetésekre épülnek. "Nem tartom magam antiszemitának. Messze áll tőlem minden rasszista vagy idegengyűlölő érzelem. Ha tudni akarja a véleményemet, a vita nem velem szemben folyt, hanem a magyar kormánnyal és Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben" - hangoztatta.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium pénteken közölte, hogy Szentmihályi Szabó Péter arról tájékoztatta a tárca vezetőségét, hogy semmilyen nagyköveti posztot nem kíván betölteni.
A legnagyobb olasz napilapnak arra a kérdésére, miként látja az európai antiszemitizmus erősödését, Szentmihályi Szabó Péter kijelentette: "Azt hiszem, egy kicsit túlzott az ijedelem. Azt olvasom, hogy Európa majdnem minden országában növekedne az antiszemitizmus. De úgy gondolom, hogy a dolgokat a helyes dimenzióban kell látni és elszigetelt epizódokról kell beszélni. Mindenesetre, azt mondhatom, hogy ez nem Magyarország esete. Nagyon keveseket érdekel ez a probléma."
A Corriere della Sera a visszalépést részben a római külügyminisztérium korábbi közleményével magyarázza, amelyben az olasz diplomácia olyan személyiség jelölését szorgalmazta, aki "hatékonyan tud hozzájárulni a két ország közötti kapcsolatok megerősítéséhez". A lap pénteken közölte, hogy az ügyben az Anti-Defamation League New York-i székhelyű amerikai zsidó szervezet levélben tiltakozott az olasz külügyminiszternél.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


