Semmilyen
Szentmihályi Szabó nem akar nagykövet lenni
Szentmihályi Szabó Péter arról tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetőségét, hogy semmilyen nagyköveti posztot nem kíván betölteni.
2014.07.25 16:19MTI
freedigitalphotos.net/adamr
Közleményükben azt írták, hogy a minisztérium szeptember közepéig fogja kiküldeni a hivatalosan is kinevezett új nagyköveteket, akiknek a személye természetesen nyilvános lesz.
Szentmihályi Szabó Péter a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet - olvasható a Külgazdasági és Külügyminisztérium kommünikéjében. A napokban több ellenzéki párt is tiltakozott Szentmihályi Szabó Péter római nagykövetté kinevezése ellen.
A Demokratikus Koalíció (DK) azt kifogásolta, hogy Szentmihályi Szabó Péter korábban a MIÉP képviselőjelöltje volt, illetve a szerintük szélsőjobboldali Magyar Demokratában, Magyar Fórumban, Magyar Hírlapban és Echo TV-ben is publikál, illetve megjelenik.
A DK Federica Mogherini olasz külügyminiszterhez fordult, arra kérve, hogy az olasz kormány vegye fontolóra e körülményeket, amikor arról dönt, kiadja-e az elfogadó nyilatkozatot a nagykövetjelöltnek.
A DK később európai parlamenti (EP-) képviselőket is tiltakozásra kért az ügyben. Ujhelyi István MSZP-alelnök, a párt EP-képviselője is "nyíltan szélsőségesnek" nevezte Szentmihályi Szabó Pétert csütörtöki közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


