22 ember vesztette életét
Váltókezelő hanyagsága okozhatta a tragikus metróbalesetet
Egy váltókezelőt és a főnökét gyanúsítják azzal, hogy hanyagságuk vezethetett a moszkvai metró történetének legsúlyosabb műszaki balesetéhez, amelyben 22 utas meghalt és több mint 210 megsebesült.
2014.07.16 08:12MTIAz orosz szövetségi nyomozó bizottság (SZKRF) bejelentette, hogy két embert őrizetbe vettek a közlekedésbiztonsági szabályok megsértése miatt.
A hatóság honlapján elhelyezett közlemény szerint egyikük a metrósínek állapotára felügyelő szolgálat vezetője, a másik a sínfelügyelő beosztottja. A nyomozás adatai szerint május végétől azon a pályaszakaszon, ahol a keddi súlyos baleset történt, megkezdték egy elterelő pályaszakasz és az ahhoz tartozó váltóberendezés megépítését.
A fejlesztésbe több vállalkozót és alvállalkozót vontak be, amelyek munkáját a metró két munkatársa ellenőrizte. Az SZKRF szerint az építés során a váltóberendezést általános, 3 milliméteres vezetékkel rögzítették, amely elszakadt. Emiatt siklott ki a szerelvény három vagonja a Szlavjanszkij bulvar megállótól 200 méterre.
Az egyik vagon teljesen szétroncsolódott. A baleset a moszkvai metró kelet-északnyugati irányú Arbatszko-Pokrovszkaja vonalán, helyi idő szerint kedd reggel 9 óra körül, a csúcsforgalomban történt.
A zsúfolt metrókocsikban elsősorban munkába siető emberek utaztak, amikor a szerelvény vezetője a Szlavjanszkij bulvar megálló előtt 200 méterrel hirtelen fékezett. A lenta.ru orosz hírportál közlése szerint a nyomozók azt feltételezik, hogy az egyik gyanúsított elmulasztotta megvizsgálni a váltót.
A több tonnás metrószerelvények okozta rezgés miatt a berendezés kioldódhatott, a síneket átállította és az alagút falának irányította a súlyos balesetet szenvedett szerelvényt. Az első kihallgatáson a váltó állapotáért felelős metrós elismerte, hogy nem ellenőrizte a váltó állapotát.
A szerencsétlenség elsődleges okának eddig azt tartották, hogy a feszültség váratlan esése miatt a biztonsági rendszer hamis vészjelzést adott ki, és a szerelvény vezetője talán emiatt fékezett. Más feltételezések szerint a kisiklott vagonok futóműszerkezetével, a kerekek felfüggesztésével lehetett probléma.
A Pervij Kanal orosz állami televíziós csatorna jelentése szerint a keddi a moszkvai metró történetének legsúlyosabb műszaki balesete volt. A szerencsétlenségnek 22 halálos áldozata van.
Az orosz egészségügyi tárca közlése szerint 217 utas sérült meg, közülük 150 embert 18 moszkvai klinikára szállították. Nyolc sérültnek kritikus, 47-nek súlyos az állapota. A RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség szerdai jelentése szerint két külföldi is van a halálos áldozatok között: egy kínai és egy tádzsik állampolgár. A sebesültek között is vannak külföldiek, ukrán, moldovai, tádzsik, üzbég, illetve kirgiz állampolgárok.
Szergej Szobjanyin főpolgármester szerdára gyásznapot hirdetett Moszkvában. Az orosz főváros lakói virágokat visznek és mécseseket gyújtanak a Park Pobedi és a Szlavjanszkij bulvar nevű metróállomásoknál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06