Végzetes kisiklás
Növekedett a moszkvai metróbaleset áldozatainak száma
Már 16-ra emelkedett a keddi moszkvai metróbaleset halálos áldozatainak száma.
2014.07.15 12:08MTI
Ezt a számot hivatalosan nem erősítették meg. A rendkívüli helyzetek minisztériuma azt közölte, hogy 12 ember vesztette életét. Korábban öt halottról tudtak.
Georgij Goluhov, a moszkvai főpolgármesteri hivatal egészségügyi főosztályának vezetője közölte, hogy 118 sérült utast vittek kórházba, akiknek fele súlyos állapotban van.
Az Interfax hírügynökség jelentése szerint a szerelvény vezetője is meghalt a közép-európai idő szerint reggel hét óra körül a moszkvai metró Arbatszko-Pokrovszkaja nevű, keletről északnyugatra vezető vonalán, a Park Pobedi és a Szlavjanszkij bulvar nevű állomások között történt súlyos balesetben. A szerelvény három vagonja siklott ki, közülük egy súlyosan megrongálódott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06