Német hírszerzés
Washingtonnak kémkedett az őrizetbe vett német ügynök
A német sajtó immár azt is tudni véli, hogy az ügynök Oroszországnak is felajánlotta szolgálatait. Állítólag éppen ezen bukott le.
2014.07.06 09:20MTIMegerősítette a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) egy magas rangú illetékese, hogy az Egyesült Államoknak kémkedett az a munkatársuk, akit szerdán vettek őrizetbe.
A nevének elhallgatását kérő tisztségviselő a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív napilap vasárnapi számának kijelentette, minden jel egyértelműen arra mutat, hogy a 31 éves férfi az amerikaiakkal működött együtt.
A sajtó korábban is arról írt, hogy a leleplezett munkatárs Washingtonnak dolgozott, de ezt hivatalos körökből nem erősítették meg.
A német sajtó immár azt is tudni véli, hogy az ügynök Oroszországnak is felajánlotta szolgálatait. Állítólag éppen ezen bukott le, és akkor fogták el, amikor kapcsolatba lépett a müncheni orosz konzulátussal.
A FAZ úgy tudja, hogy a kém 2012 vége óta dolgozott az amerikaiaknak, és azóta több mint 200 dokumentumot lopott el számukra. Megbízatása az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lelepleződött titkos megfigyelési programját vizsgáló német parlamenti bizottság munkájának nyomon követése volt, de erről a témáról állítólag csak egy-két dokumentumot tudott továbbítani.
Szolgáltatásaiért a kettős ügynök a sajtó tudomása szerint 25 ezer eurót kapott amerikai partnereitől.
A német lapokban pénteken jelent meg a hír arról, hogy őrizetbe vették a BND egyik munkatársát kémkedés miatt. A német külügyminisztérium később bekérette az Egyesült Államok berlini nagykövetét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06