250 diák és több tanár is életét vesztette
Visszatértek az iskolába a tragikus kompbaleset túlélői
A 16-17 éves iskolások autóbuszokkal érkeztek a Szöul egyik külvárosában, Anszanban található Danvon középiskolába, amelynek mintegy 250 tanulója és több tanára is életét vesztette a Sewol komphajó tragédiájában.
2014.06.25 09:20MTIVisszatért szerdán az iskolapadba az a 74 diák, aki számos iskolatársával ellentétben túlélte az áprilisi, több mint 300 halálos áldozatot követelő dél-koreai kompbalesetet.
A 16-17 éves iskolások autóbuszokkal érkeztek a Szöul egyik külvárosában, Anszanban található Danvon középiskolába, amelynek mintegy 250 tanulója és több tanára is életét vesztette a Sewol komphajó tragédiájában.
A fekete-fehér egyenruhát viselő diákok szüleik kíséretében, egymás kezét fogva lépték át az iskola kapuját, többen könnyeikkel küszködtek. "Erősen reméljük, hogy úgy tudjuk majd élni az életünket, ahogy a baleset előtt tettük. Kérem, kezeljenek bennünket normális serdülőkként" - kérte a túlélők egyik képviselője a Yonhap helyi hírügynökség tájékoztatása szerint.
Egy másik tanuló azt ígérte, hogy mindig emlékezni fognak odaveszett társaikra, és ezt kérte a többi diáktól is. A Danvon középiskola 325 tanulója és 14 tanára is rajta volt azon a komphajón, amely április 16-án 476 emberrel a fedélzetén zátonyra futott.
Az ország délnyugati partjainál történt szerencsétlenségben 304-en vesztették életüket, csak 172 utast sikerült megmenteni.
Az életben maradt 74 Danvon-diák az utóbbi két hónapban pszichológiai kezelésben részesült. Július végére tanúként idézték be őket abban a perben, amelyet a komphajó kapitánya és legénysége ellen indítottak a balesetben viselt felelősségük miatt.
Az ázsiai ország történetének legnagyobb emberi katasztrófájának számító szerencsétlenség nyomán április végén lemondott hivataláról Csung Hong Von kormányfő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06