Kompbaleset
Hét minisztert váltottak le Dél-Koreában
Az intézkedéssel az államfő a kormánnyal szemben a Sewol komphajó szerencsétlensége miatt megingott bizalmat szeretné helyreállítani.
2014.06.13 08:55MTI
Leváltott hét minisztert a dél-koreai elnök pénteken: ez volt az első komolyabb kormányátalakítás, amióta Pak Gun Hje 2013 februárjában hatalomra került.
Az intézkedéssel az államfő a kormánnyal szemben a Sewol komphajó szerencsétlensége miatt megingott bizalmat szeretné helyreállítani - írta a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
A komp április 16-án futott zátonyra több mint 470 emberrel a fedélzetén. A szerencsétlenségben több mint 300-an haltak meg, többségükben iskolások.
Az államfő Csoj Gjon Hvan kormánypárti képviselőt, a korábbi kabinet gazdasági miniszterét nevezte ki gazdasági ügyekért felelős első miniszterelnök-helyettesnek. Elődjét hozzá nem értése miatt többször bíráltak mind a kormánypárt, mind az ellenzék képviselői. Az ő számlájára írták, hogy nem tudta kivezetni a gazdaságot a súlyos válságból, és számos vitatott intézkedést hozott.
Személycsere történt a biztonsági és a kormányzati minisztérium, az oktatási, a munkaügyi és a foglalkoztatási, a kulturális, sport és idegenforgalmi, valamint a nőügyi és családvédelmi tárca, valamint a tudományos és előrejelzési minisztérium élén is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


