Szír zűr
Csak a globális fegyverembargó fékezheti meg a szír mészárlást?
Világméretű fegyverembargó bevezetését javasolta Szíria ellen az ENSZ-főtitkár.
2014.06.20 20:25MTI
Ban Ki Mun az Ázsia Társaság nevű New York-i szervezet közönsége előtt beszélt a szíriai válságról.
"Üdvözlöm Irán és Szaúd-Arábia közeledését, és remélem, hogy megteremtik a bizalmat egymás között, s megváltoztatják a Szíriában, Irakban, Libanonban és máshol folytatott romboló versengésüket" - mondta.
Ban csalódottságát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a nemzetközi közösségnek máig nem sikerült megoldást találnia a három éve tartó és több mint 162 ezer ember halálát okozó szíriai belháborúra.
"Szíria napjainkban egyre inkább egy bukott állam képét mutatja" - jelentette ki az ENSZ főtitkára, hozzátéve, hogy "a konfliktus mára látványosan és pusztítón átterjedt Irakra".
A Bassár el-Aszad szíriai elnök vezette rezsimet elsősorban Oroszország és Irán, az elmozdításáért harcoló felkelőket pedig a nyugati országok és a Perzsa-(Arab-)öböl menti államok támogatják. A szembenállás az ENSZ Biztonsági Tanácsát is megbénítja.
A főtitkár szerint fontos lenne felhagyni a szíriai fegyverszállításokkal. Ban Ki Mun azon véleményének is hangot adott, hogy felelőtlenség a külföldi hatalmak és csoportok részéről, hogy az atrocitások ellenére továbbra is katonai segítséget nyújtanak a polgárháborús feleknek.
"Arra szólítom fel a Biztonsági Tanácsot, hogy rendeljen el fegyverembargót. Ha a tanács megosztottsága ezt továbbra is lehetetlenné teszi, akkor felhívom az országokat, hogy fogadják azt el egyenként. A Szíriával szomszédos országoknak szigorúan tiltaniuk kellene, hogy szárazföldi határaikat és légterüket fegyverszállításra és csempészésre használják" - hangsúlyozta.
Damaszkusz egyik fő fegyverszállítója Oroszország, az Egyesült Államok "halált nem okozó" katonai felszerelésekkel, valamint - egyes közlések szerint - könnyűfegyverekkel és páncéltörő rakétákkal támogatja a felkelőket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
- 16:11 Megtiltotta a Budapesti Büszkeség rendezvény megtartását a rendőrség
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06