Nem nagyon hatékony, de tiltott
Klórgázt vagy nagyon hasonló anyagot vetettek be Szíriában
Bár az ipari klórgáz nem igazán hatékony fegyverként, bevetése a Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény megsértésének számít.
2014.06.18 08:05MTI
freedigitalphotos.net/arztsamui
Klórgázt vagy nagyon hasonló anyagot vetettek be májusban Szíriában - közölte a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW).
A hágai székhelyű szervezet, amelynek szakértői az ENSZ megbízásából folytattak vizsgálatokat a helyszínen, kedd este megerősítette azt is, hogy a szakértőket elleni támadás miatt le kellett rövidíteni a terepszemlét.
A szíriai vegyi fegyverek megsemmisítését is felügyelő szervezet szakértői küldöttségének tagjai a múlt hónap végén éppen egy állítólagos klórgáztámadás helyszínére tartottak az arab országban, a központi Hama tartományban, amikor megtámadták őket.
Az OPCW nem sokkal később bejelentette, hogy a küldöttség tagjai már biztonságban vannak, és visszatértek bázisukra, de további részleteket nem közöltek az esetről. A szír vezetők a velük szemben álló, ellenzéki fegyvereseket vádolták a támadással.
"A súlyos incidens ellenére, amely megakadályozta, hogy a tényfeltáró küldöttség tagjai látogatást tegyenek a terepen, a csoport el tudta készíteni jelentését" - közölte most az OPCW. Úgy fogalmazott, hogy "a küldöttség számára hozzáférhetővé vált információk szerint hitelt érdemlően kijelenthető, hogy Szíriában mérgező vegyi anyagokat használtak, a legnagyobb valószínűség szerint olyan, a légzőszerveket támadó anyagot, mint a klór".
Bár az ipari klórgáz nem igazán hatékony fegyverként, bevetése a Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény megsértésének számít. Szíria tavaly októberben csatlakozott ehhez az egyezményhez - azután, hogy egy Damaszkusz környéki, több száz halálos áldozatot követelő ideggáz-támadást követően felmerült egy nyugati katonai beavatkozás lehetősége.
Szíria kötelezettséget vállalt arra is, hogy teljes vegyifegyver-készletét átadja megsemmisítésre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


