Tőkés kitüntetése
Nem fogadta be Tőkés panaszát a bukaresti táblabíróság
Nem fogadta be a bukaresti táblabíróság Tőkés László európai parlamenti képviselő keresetét, amellyel érvényteleníttetni akarta a román állami kitüntetésének megvonását javasoló becsületbírósági határozatot.
2014.06.20 17:35MTI
A bukaresti táblabíróság illetékese pénteken az MTI-vel közölte: a bíróság úgy határozott, nem fogadja be a keresetet, vagyis nem tárgyalja érdemben az ügyet. A mostani döntés ellen a legfelső bíróságon lehet fellebbezni.
Kincses Előd, a felperes ügyvédje már korábban elmondta az MTI-nek, hogy amennyiben a bíróság elutasítja a panaszukat, fellebbezést nyújtanak be. Múlt pénteken volt az első tárgyalás, amelyen a becsületbíróságot képviselő Lucian Bolcas ügyvéd - aki korábban a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) törvényhozója volt - úgy érvelt, az elnöki hivatal határozata nem minősül közigazgatási iratnak, ezért azt nem lehet megtámadni a közigazgatási bíróságon.
Kincses Előd akkor úgy nyilatkozott: ellenőrizni kell bírói úton is a becsületbírósági határozatot, mert annak komoly jogi következményei vannak.
Tőkés László azt követően indított pert a bukaresti táblabíróság közigazgatási részlegén a román elnöki hivatal keretében működő becsületbíróság ellen, hogy ez utóbbi tavaly novemberben méltatlannak találta a Románia Csillaga érdemrend kitüntetésre, miután az EP-képviselő felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.
A becsületbíróság határozata azt javasolja Traian Basescunak, hogy vonja vissza az EP-képviselőtől a kitüntetést. Basescu korábban elmondta, csak a Tőkés által kezdeményezett bírósági eljárás lezárulása után dönt, mert jogi szempontból körültekintően akar eljárni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06