Tőkés kitüntetése
Beperelte a becsületbíróságot Tőkés László
Beperelte Tőkés László európai parlamenti képviselő a Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságát.
2014.01.05 17:52MTI
Ez ugyanis november 20-i határozatában méltatlannak minősítette őt a román állami kitüntetésre és az érdemrend visszavonását kérte Traian Basescu államfőtől.
Kincses Előd, az EP-képviselő ügyvédje december 30-án kapta meg a novemberi határozat 19 oldalas indoklását, amelyet a jogász "a sztálini idők egyik brosúrájához" hasonlított. Az ügyvéd elmondta: határozatuk indoklásában a becsületbíróság tagjai Tőkés László autonómiaköveteléseit revizionizmusnak és a trianoni döntés kétségbevonásának minősítették: ezzel szerintük az EP-képviselő etnikai konfliktusokat gerjeszthet.
Tőkés László képviselője a bukaresti táblabíróságtól kérte a becsületbíróság döntésének megsemmisítését az ügyvédi törvény áthágására, a testület szabálytalan megválasztására, és bizonyos tagjainak összeférhetetlenségére hivatkozva.
Kincses Előd kifejtette: a becsületbíróság szabályellenesen alakult meg, az érdemrend közgyűlése határozatképtelen volt, hiszen tagságnak csupán 17,7 százaléka volt jelen. Másrészt a szavazatszámláló bizottság vezetőjeként a feljelentő Corina Cretu összeférhetetlenné vált, illetve a becsületbíróságba kizárólag baloldali politikusokat választottak, akik előre véleményt nyilvánítottak Tőkésről, ezzel megsértve a döntéshozó függetlenségének az elvét.
"A dél-tiroli védhatalmi státus félrefordítása miatt elképesztő hajsza indult Tőkés László ellen, melynek célja az autonómia híveinek megfélemlítése. A becsületbíróság határozatát nem azért támadtuk meg, mert a kitüntetés állítólagos előnyei érdekelnének; célunk a romániai jogállamiság tesztelése és az autonómiatörekvések legitimitásának, valamint a rendszerváltó temesvári ellenállásnak a védelme" - nyilatkozta a Krónikának Kincses Előd.
Tőkés László a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrendet, amelynek visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.
A volt temesvári lelkész a népfelkelés 24. évfordulóján Temesvár 1989-es forradalmi felkelőinek adta át a Románia Csillaga kitüntetést és kijelentette: ha valaki vissza akarja venni az érdemrendet, "jöjjön érte Temesvárra".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


