Bengázi támadás
Amerikában áll bíróság elé a líbiai USA-konzulátus elleni merénylet kitervelőjét
Az amerikai fővárosban fogják szövetségi bíróság elé állítani Ahmed Abu Hattalát, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő volt a Bengáziban működő amerikai konzulátus ellen 2012. szeptember 11-én elkövetett fegyveres támadások értelmi szerzője
2014.06.18 20:45MTI
Hattalát egy személynek egy szövetségi intézmény közben elkövetett támadás közbeni megölésével, a terrorizmus anyagi támogatásával és fegyveresen elkövetett erőszakos bűncselekménnyel vádolják. Ezért akár halálra, vagy letöltendő életfogytiglani szabadságvesztésre ítélhetik.
Az amerikai kormány elutasította republikánus politikusok azon követelését, hogy a foglyot szállítsák a kubai területen található guantánamói haditengerészeti bázisra, amely börtöneinek bezárására Barack Obama elnök már a 2008-as választási kampánya idején ígéretet tett. A sajtóban megjelent feltételezések szerint Hattalát a washingtoni főváros egyik börtönében fogják őrizni.
Az Anszár as-Sáría terrorszervezet bengázi vezetőjeként emlegetett gyanúsított tárgyalásának időpontját egyelőre nem tűzték ki. Hattalát hajóval szállítják az Egyesült Államokba, amelynek fedélzetén a megérkezéséig alaposan kihallgatják a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei által vezetett, úgynevezett nagy értékű fogva tartottak kihallgatására szakosodott csoport (HIG) munkatársai.
Hattala elfogásában a The New York Times értesülése szerint az amerikai hadsereg Delta Force elnevezésű különleges műveleti egységének kéttucatnyi kommandósa és az FBI két-három ügynöke vett részt. A hétfőre virradóra Bengázi egyik peremkerületében végrehajtott akció során nem dördültek el lövések, a művelet nem követelt áldozatokat.
Líbia kormánya szerdán tiltakozott amiatt, hogy Hattalát a líbiai hatóságok tudta nélkül fogták el. A The Wall Street Journal emlékeztetett: líbiai vezetők 2013 óta kérték az amerikai kormánytól, hogy ossza meg velük az arra vonatkozó bizonyítékokat, hogy valóban a gyanúsított rendelte el a bengázi támadást, amelyben négy amerikai, köztük Christopher Stevens tripoli nagykövet életét vesztette.
Ilyen bizonyítékok esetén a líbiai hatóságok készek lettek volna letartóztatni, ám azok híján nem kívánták megkockáztatnia szélsőséges milíciák várható erőszakos reakcióját.
Hattala, aki az elfogatása előtt többször is nyilatkozott az amerikai sajtónak, azt állította, hogy nem ő irányította az amerikai objektumok elleni támadást, igaz, az incidens idején járt a helyszínen. A CNN-nek tavaly úgy nyilatkozott, hogy kész amerikai nyomozókkal találkozni, de nem kihallgatás keretében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06