Kampány
Nem szűnik a harc az internetes prostitúció ellen Kínában
A népszerű kínai azonnali üzenetküldő chatprogram, a WeChat csaknem 20 millió, prostitúcióval összefüggésbe hozható fiókját záratta be a rendőrség eddig az idén.
2014.06.12 08:26MTIA rendőrség a dél-kínai Kuangtung tartományban (ahol a Tencent központja is található) februárban három hónapos kampányt indított az internetes bűnözés ellen, különös tekintettel a prostitúcióra; emellett 30 ezer hamis termékeket kínáló fiókot is megszüntettek, 10 millió törvénytelen reklámot pedig eltüntetettek.
A 600 millió felhasználót jegyző WeChat fejlesztője és tulajdonosa az effajta illegális tevékenységek bejelentőinek ösztönzésére 10 millió jüanos (362 millió forint) alapot hozott létre, amelyből 250 ezret már ki is fizetett.
Dél-Kínában az elmúlt hónapokban intenzívvé vált a hatóságok prostitúció elleni fellépése. Sajtójelentések szerint a jelentős vándormunkás-közösséggel rendelkező Kantonban a razziák miatt több tiltakozó tüntetést is tartottak olyan résztvevők, akik nem akarták alávetni magukat az ellenőrzéseknek.
A helyi rendőrség újabban - saját fogalmazása szerint - "öt kis helyszínt" célzott meg: a kisebb fürdőket, internetkávézókat, moteleket, karaokebárokat és szépségszalonokat.
Február elején a szex fővárosaként emlegetett Tungkuanban ütöttek rajta különböző szórakozóhelyek, szállodák, szaunák ezrein, és százakat azonnal bezárattak, több száz embert előállítottak.
A prostituáltak elleni hadjárat áldozata lett Kína egyik leggazdagabb embere is, egy volt parlamenti képviselő. A 47 éves milliárdos, Liang Jao-huj tulajdonában volt az egyik érintett szálloda, ezért szervezett prostitúcióban való részvétel gyanújával őrizetbe vették.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 OKF: a héten 11 vármegyében, csaknem 32 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 0:54 Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06