GameoverZeus
Bankszámlákat csapoló hackercsoportot lepleztek le az USA-ban
A banda világszerte több százezer számítógépbe hatolt be törvényellenesen, és összesen több mint 100 millió dollárt lopott el bankszámlákról, illetve zsarolt ki a gépek tulajdonosaitól.
2014.06.03 09:04MTI
Az amerikai igazságügyi minisztérium hétfői közlése szerint a csoportot egy orosz hacker, Jevgenyij Bogacsev vezette, akit a világ egyik legjobb kiberbűnözőjeként tartanak számon. Bogacsev közösségi oldalakon azt állította, hogy ő írta az elmúlt évtized második felében világszerte súlyos károkat okozó Zeus vírusprogramot, amelynek segítségével szintén milliókat emeltek le illegálisan bankszámlákról.
A mostani bűnszövetkezet egy továbbfejlesztett változatra, a GameoverZeusra építette tevékenységét. Legalább tucatnyi országban (köztük sok európaiban is) összesen fél- és egymillió közötti számítógépet fertőztek meg a trójai vírussal, és annak révén bankszámlák hozzáférhetőségét szerezték meg, vagy egyszerűen csak zsarolták a gépek tulajdonosait, akik, ha nem fizettek, nem tudták rendeltetésszerűen használni gépüket.
Bogacsevet egyelőre nem sikerült őrizetbe venni, de a hatóságok azt is közölték, hogy nyomon vannak kézre kerítésének érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
- 16:11 Megtiltotta a Budapesti Büszkeség rendezvény megtartását a rendőrség
- 14:09 NAV: magasabb összegű családi kedvezmény július 1-jétől
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06