Öt ember vesztette életét
Halálos autósüldözés Dél-Franciaországban
Öt ember életét vesztette péntekre virradó éjjel egy autósüldözésben a dél-franciaországi Cap d'Agde nevű üdülőhely közelében.
2014.05.30 14:26MTIA két autó - amelyben 20 és 25 év közötti fiatalok ültek - egy kétszer kétsávos autóúton üldözte egymást, amikor az élen haladó gépkocsi vezetője egy kanyarban elvesztette uralmát a volán felett.
Miután a gépkocsi mintegy 200 méter csúszott a füvön Cap d'Agde határában, ahol a megengedett sebesség óránként 50 kilométer, egy fának rohant. Az ütközéstől a Peugeot 607-es típusú gépkocsi több méter távolságba repült.
A másik jármű, egy Renault Mégane, amelyben négy személy tartózkodott, hasonló módon nekiment a fának. A két gépkocsi egymással nem ütközött.
A Peugeot sofőrje és a Renault-ban ülő személyek közül hárman a helyszínen életüket vesztették. A Renault-ban utazó negyedik személy súlyosan megsérült, a Montpeller-i kórházba szállították, ahol belehalt a sérüléseibe.
Az áldozatok közül három személyt már azonosították. Az első vizsgálatok szerint unokatestvérek és az ő barátaik között folyt az üldözés. A Peugeot vezetője egy roncstelepen dolgozott.
Annak vezetője és egy munkatársa szállította el pénteken az üldözésben részt vett járművek roncsait. Mindkét gépkocsiknak egyébként felrobbant a motorja, miután a fának ütköztek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:28 Az EU Tanácsa elfogadta az EU közös agrárpolitikájának felülvizsgálatát
- 6:26 Az EU szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírásokat fogadott el a nehézgépjárművekre
- 5:24 Mabisz: újabb járművekre kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni
- 23:22 Éhségsztrájkba kezdett a varsói szejmben a gazdák egy csoportja
- 22:21 Izrael vészhelyzeti búzaellátásról állapodott meg Romániával
- 21:17 Rishi Sunak: arról kell dönteni, hogy ki vezesse Nagy-Britanniát a következő veszélyes években
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06