Harcban vesztette életét
Megölték a szíriai légvédelem parancsnokát
Damaszkusz közelében, a fővárostól keletre harcban életét vesztette Huszein Jákúb Iszhák tábornok, a szíriai légvédelem parancsnoka.
2014.05.18 17:39MTIA hírről beszámolt a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) és iszlamista lázadók koalíciója is, de megfigyelők megjegyzik, hogy ez az a ritka eset három év alatt, amikor egy magas rangú katona halálhírét az országon belül is közzéteszik.
Az állami média nem közölte ugyan, de kormánypárti internetoldalakon megjelent a hír. Egy biztonsági forrás szerint a tábornok "belehalt sebeibe, miután részt vett a Mleiha (lázadókézen lévő) településen vívott harcban".
A lázadó Iszlám Front közleménye szerint a szombaton zajlott le, és Iszhák vasárnap halt meg. Bár a légvédelmet nem használják funkciója szerint a szíriai polgárháborúban, tekintve, hogy a felkelőknek nincsenek repülőgépeik, fegyverei, a rezsim szolgálatában állnak a lázadók elleni harcban.
A fővárostól délkeletre fekvő Mleiha a felkelők egyik bástyája a kormánycsapatoktól és a velük szövetséges libanoni síita Hezbollah fegyvereseitől körülvéve, amelyet az utóbbiak hetek óta próbálnak bevenni.
A település fontosságát adja közelsége a Damaszkusz központjából a nemzetközi repülőgépre vezető úthoz és a keleti Gúta régiójához, amely szintén a lázadók erődítménye.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06