Pénzért, tartózkodási engedélyért
WSJ: Teherán menekültek ezreit szervezi be a szíriai polgárháborúba
Irán afgán menekülteket toboroz a szíriai polgárháborúhoz, hogy a kormányerők oldalán harcoljanak.
2014.05.16 16:39MTI
freedigitalphotos.net/tongdang
Nevük elhallgatását kérő afgán és nyugati források szerint Teherán menekültek ezreit szervezi be, hogy havi 500 dollárért (112 ezer forintért) és iráni tartózkodási engedélyért cserébe harcoljanak a szíriai polgárháborúban, a Bassár el-Aszad elnökhöz hű hadsereg oldalán - olvasható a The Wall Street Journal című vezető amerikai politikai-üzleti lap pénteki számában.
A név nélkül nyilatkozó tisztségviselők arról számoltak be, hogy a befolyásos iráni Forradalmi Gárda toborozza és képzi ki a Szíriába készülő síita harcosokat.
Az amerikai lap értesüléseit Kúm iráni szent város egyik afgán vallási vezetője és a gárda egyik tagja is megerősítette. A toborzásról szóló hírek először az iráni afgán menekültek körében népszerű egyik blogon jelentek meg.
"Kapcsolatot keresnek a menekült közösséggel, és arról próbálják meggyőzni a fiatalokat, hogy menjenek Szíriába harcolni" - közölte a kúmi vezető, aki szerint vallási szempontból kizárólag abban az esetben fogadható el a harcokban való részvétel, ha síita szent helyeket védenek.
Nyugati források szerint a stratégia célja az, hogy csökkentsék a Forradalmi Gárda és a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezet veszteségeit Szíriában.
A síita Irán az Aszad-rezsim egyik legfőbb szövetségese a többségében szunnita lázadók elleni, több mint három éve tartó háborúban. Teherán következetesen tagadja, hogy katonái részt vennének a szíriai harcokban, a Hezbollah azonban beismerte, hogy jelen van a polgárháború sújtotta országban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


