Ukrán válság
Válasz a választásra: folytatódik a terrorellenes művelet
Egyelőre indokolatlan lenne leállítani Luhanszk és Donyeck megyében, és a katonai fellépés addig folytatódik, amíg "a terroristák terrorizálják" az ottani lakosságot
2014.05.13 08:47MTI
Kelet-Ukrajnában addig folytatódik a katonai művelet, amíg a "terroristák terrorizálják" a helyi lakosságot - jelentette ki hétfőn Arszen Avakov belügyminiszter.
Avakov Harkivban beszélt erről, ahol látogatást tett a terrorellenes műveletben részt vevő fegyveres erőknél. A tárcavezető közölte, hogy egyelőre indokolatlan lenne leállítani a terrorellenes műveletet Luhanszk és Donyeck megyében, és a katonai fellépés addig folytatódik, amíg "a terroristák terrorizálják" az ottani lakosságot - jelentette az UNIAN hírügynökség.
A belügyminiszter szerint a május 25-i elnökválasztás idejére provokációk készülnek, de a rendőrség kész útjukat állni. Meggyőződését fejezte ki, hogy a két kelet-ukrajnai szakadár megyében is megtartják a szavazást. A belügyminisztérium övezetekre osztotta fel az országot kockázatuk szerint, és a hatóságok "nagy és hipernagy" figyelmet szentelnek nekik - tette hozzá Avakov.
Moszkva és a kelet-ukrajnai szakadárok többször is felszólították Kijevet, hogy vessen véget a kelet-ukrajnai terrorellenes műveletnek. Hétfőn Szerhij Taruta, Donyeck megye tényleges, az új kijevi vezetés által kinevezett vezetője is ezt szorgalmazta.
A kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok által létrehozott "donyecki, valamint luhanszki népköztársaságok" egyoldalúan kinyilvánították hétfőn Ukrajnától való függetlenségüket az előző nap a régiók önállóságáról tartott népszavazások eredményére hivatkozva. A szakadárok közölték, hogy május 25-én nem engedik megrendezni az ukrajnai elnökválasztást, de Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök kijelentette, hogy a kormány mindent megtesz az igazságos és átlátható szavazás megrendezése érdekében, jóllehet a Donyeck és a Luhanszk megye egyes területein ez nem lesz könnyű.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:35 A Velencei Bizottság vizsgálja a Sulyok Tamás leváltását célzó alkotmánymódosítást
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


