Áttértek
Muzulmánosított diáklányokat cserélne a Boko Haram
A nigériai Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet elengedné az elrabolt iskolás lányokat, ha a hatóságok szabadlábra helyeznék börtönbe zárt tagjait - jelentette be hétfőn a szervezet vezetője.
2014.05.12 13:46MTIAbubakar Shekau egy 17 perces videonyilatkozatban beszélt erről, amelyet eljuttatott a francia hírügynökségnek. A felvételen mintegy 130, hosszú, a testet és az arcot is elfedő fátyollal letakart iskolás lány is látszik, amint egy ismeretlen helyen, a Koránt idézve imádkozik. A terroristavezér azt mondta, hogy a lányok közül a keresztényeket áttérítették az iszlámra.
A Boko Haram április 14-én 276 növendéket rabolt el egy bentlakásos középiskolából Chibok észak-nigériai városban, ahol jelentős keresztény közösség él. Közülük 223 azóta is a fogságukban van. A videón megszólaltattak néhányat közülük. Ketten elmondták, hogy keresztények voltak, de már muzulmánok. Egy harmadik eredetileg is azt volt.
Nyilatkozatuk szerint nem bánnak rosszul velük. Shekau felvételen azt üzente, hogy elengedi a lányokat. ha a Boko Haram börtönben lévő tagjai kiszabadulnak. A férfi korábban azzal fenyegetőzött, hogy "eladja a lányokat a piacon". A nigériai kormány két hadosztálynyi katonát mozgósított az iskolások kiszabadítására, de egyelőre nem tudják, hol keressék őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


