A Boko Haram hurcolta el a diákokat
AI: a nigériai hadsereg tudott a lányiskola ellen készülő támadásról
A nigériai hadsereget figyelmeztették arról, hogy a Boko Haram iszlamista szervezet támadásra készül a Chibok városában található lányiskola ellen, de semmilyen sürgős intézkedést nem tett a merénylet megakadályozására.
2014.05.09 17:46MTI
A Borno szövetségi állambeli Chibok település bentlakásos iskolájából április 14-én kétszázhetvenhat diáklányt raboltak el, ötvenhármuknak sikerült elmenekülniük, de kétszázhuszonhármat még mindig fogva tartanak a szélsőségesek.
Az Amnesty International (AI) "hiteles forrásokra" hivatkozva megerősítette, hogy a nigériai hadsereg Maiduguri tartományi fővárosban található katonai főhadiszállását április 14-én helyi idő szerint este hét óra körül értesítették arról, hogy az iszlamista szélsőségesek támadást terveznek a leányiskola ellen - majdnem négy órával az akció előtt.
A katonaság azonban nem tudta felállítani a szükséges csapatot a támadás megakadályozására a hadsereg elégtelen forrásai és a jobb felszereléssel rendelkező iszlamistáktól való félelem miatt - olvasható az AI közleményében.
A diáklányok elrablása széles körben felháborodást váltott ki, és az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Kína és Spanyolország is segítségéről biztosította a nigériai kormányt. Pénteken brit szakértők érkeztek a nigériai fővárosba, hogy a már ott tartózkodó tízfős amerikai katonai csoporttal együttműködésben segítsék a diáklányok kiszabadítására tett erőfeszítéseket.
A britek kijelentették, hogy céljaik közé tartozik a Boko Haram legyőzése is. Eközben az iszlamista szervezet továbbra is támadásokat hajt végre Nigéria északi részén.
Helyi források megerősítették, hogy a szélsőségesek csütörtök este felrobbantottak egy hidat a kameruni határ közelében fekvő Gamboru Ngala faluban, és a támadásban harmincan vesztették életüket.
Ugyanezen településre hétfő éjszaka támadtak az iszlamista szervezet fegyveresei, és válogatás nélkül lőttek a lakosságra. A vérengzés több száz áldozatot szedett, a hírügynökségek száz és háromszáz közé teszik a halottak számát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06