Boko Haram vs. nigériai hadsereg
Még mindig a terroristák fogságában az iskolás lányok
De a helyi hadsereg emberéletet nem kímélve próbálkozik kiszabadítani őket: több mint negyven halott az iszlamisták és a nigériai katonák összecsapásában.
2014.04.26 09:05MTI
Freedigitalphotos Idea go
A harcok péntekre virradóra kezdődtek, miután híre ment, hogy a hatóságok elfogták a Boko Haram több vezetőjét - közölte a hadsereg egyik szóvivője. A letartóztatott lázadók voltak felelősek a több mint száz iskolás lány elrablásáért.
Az összecsapásokban több mint negyven lázadó és négy katona halt meg, több katona megsebesült - részletezte a szóvivő. A harcok az ország északi vidékén fekvő Borno államban, Bulanbuli település közelében voltak, a helyiek tucatnyi robbanásról számoltak be.
Bulanbuli azon a környéken található, ahol az iskolás lányokat vélhetően fogva tartják. Fegyveresek múlt hét hétfőn hatoltak be egy leánygimnáziumba és vittek magukkal sok diákot. Az elrabolt lányok pontos számát még mindig nem tudni, a kormány 129, az iskolaigazgató 230 tanulóról beszél. Az intézmény vezetője szerint 43 lány el tudott menekülni.
A hatóságok a Boko Haramot teszik felelőssé a túszejtésért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


