Már megint a Boko Haram
Diáklányok fogságban
2014.04.17 15:25MTI
A Boko Haram tagjai többnyire motorral járnak (forrás: Wikipedia)
A Nigéria északkeleti részén elrabolt diáklányoknak csak a töredéke szabadult ki a fegyveresek fogságából az iskolaigazgató állítása szerint, ami ellentmond a hadsereg korábbi közlésének.
Chris Olukolade vezérőrnagy, a védelmi minisztérium szóvivője szerda éjjel jelentette be, hogy a Borno szövetségi állambeli Chibok település bentlakásos iskolájából elrabolt 129 lány közül nyolc híján mindenki visszanyerte szabadságát.
Az érintett állami iskolát vezető Asabe Kwambura az amerikai hírügynökségnek csütörtökön azonban csak azt tudta megerősíteni, hogy 14 lány tért vissza Chibokba, amiről korábban már a bornói kormányzó is beszámolt. A többi diák sorsa továbbra is ismeretlen - tette hozzá Kwambura.
Az iskolaigazgató elmondta, hogy a biztonsági erők és civil önkéntesek még mindig keresik az eltűnteket, a hadsereg közleménye pedig "nem igaz".
A hatóságok a Boko Haram iszlamista lázadószervezetet sejtik a tömeges emberrablás mögött. Az önálló iszlám állam megteremtésére törekvő szélsőséges csoportnak az utóbbi három napon négy támadást is tulajdonítanak, közülük a legvéresebb a főváros, Abuja közelében, egy buszpályaudvaron végrehajtott merénylet volt, amely 75 halálos áldozatot követelt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


