Palesztina-Izrael
"Amikor békét akarnak, tudassák velünk"
Súlyos következményei lennének a Palesztin Hatóság feloszlatásának - figyelmezetett Jen Psaki, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.
2014.04.22 09:21MTI„Az elmúlt években komoly erőfeszítések történtek a palesztin intézmények létrehozására többek között amerikai pénzügyi segítséggel” - idézte a Háárec című izraeli lap kedden Psakit. „A Palesztin Hatóság feloszlatása súlyos következményekkel járna kapcsolatunkra, illetve az amerikai támogatásra" - fogalmazott a szóvivő.
A palesztinok a múlt hét végén a Palesztin Hatóság feloszlatásával fenyegetőztek arra az esetre, ha elakadnak az Izraellel való béketárgyalások.
A tavaly júliusban megkezdődött és kilenc hónaposra tervezett béketárgyalások a palesztin foglyok negyedik csoportjának március végéig ígért kiszabadulásának elmaradása miatt egyelőtre zátonyra futottak.
A Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) központi tanácsa várhatóan szombaton egy különleges értekezleten vitatja meg a javaslatot, amely szerint a palesztin vezetőség az 1993-as oslói egyezmények felmondásával nem csak az Izraellel való tátrgyalásokról mondana le, hanem az önigazgatásról és a kétállami megoldásról is.
Hétfő éjjel Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök is reagált a palesztin fenyegetésre, utalva egyben a Hamász és Fatáh párt újabb tervezett békülési kísérletére.
„Tegnap a hatóság leépítéséről beszéltek, ma pedig már a Hamásszal való egyesülésről” - mondta Netanjahu. „ Amikor békét akarnak, tudassák velünk” - jelentette ki a kormányfő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06