A palesztinok
A Palesztin Hatóság feloszlatásával fenyegetőznek
Így majd ismét Izraelnek kellene felelősséget vállalnia Ciszjordániáért.
2014.04.21 10:12MTI
A Palesztin Hatóság feloszlatásával fenyegetőznek a palesztinok az Izraellel való béketárgyalások elakadása miatt.
A tárgyalások palesztin vezetői azt mondták pénteken Martin Indyk amerikai közvetítőnek, hogy sor kerülhet a Mahmúd Abbász elnök vezette Palesztin Hatóság feloszlatására, így majd ismét Izraelnek kell felelősséget vállalni Ciszjordániáért - mondta vasárnap egy palesztin tárgyaló az AFP francia hírügynökségnek. Ez az első alkalom a tárgyalások tavaly júliusi felújítása óta, hogy a palesztinok ezzel a lépéssel fenyegetőznek.
A név nélkül nyilatkozó forrás szerint "vagy az ENSZ-nek adják át a kulcsokat", hogy a világszervezet viselje a felelősséget a palesztin népért, vagy Izrael veszi át a felelősséget az általa megszállt területekért".
Az 1993-as oslói békemegállapodás nyomán létrejött Palesztin Hatóság alapítása óta súlyos anyagi gondokkal küzd, és külföldi támogatásra szorul. A palesztinok már többször fenyegetőztek a hatóság feloszlatásával.
Amennyiben ez meg is történne, az újabb gondokat és kiadásokat jelentene Izrael számára. Megszűnne a rendőrség is, így Izraelnek kellene gondoskodni a rendről, csakúgy, mint az oktatásról, az egészségügyi és a vízellátásról is.
A Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) központi tanácsa a hét végén vitatja meg az Izraellel való tárgyalások jövőjét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
- 10:08 Trump betiltja a vírusokkal kapcsolatos veszélyes kutatások állami támogatását
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06