Pakisztánban
Iskolai könyvtárat neveztek el Oszama bin Ladenről
Egy iszlám leányiskola könyvtárát Oszama bin Ladenről, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet néhai vezéréről nevezték el a pakisztáni fővárosban.
2014.04.17 17:55MTI
Forrás: Wikipedia
Az iskolát vezető radikális Abdul Aziz molla azzal vált ismertté, hogy a hadsereg 2007-ben megostromolta az általa vezetett iszlámábádi Lál Maszdzsid mecsetet (Vörös Mecset), amelyben vallási fundamentalistákat bújtatott. A véres összecsapásokban mintegy száz ember életét vesztette. Elemzők szerint az ostrom vezetett a tálibok pakisztáni mozgalmának, a Tehrik-i-Talibán (TTP) megszületéséhez. A mecsetet később újjáépítették és újra megnyitották.
A leányiskola, amely a 2001. szeptember 11-i terrortámadás fő felelőséről nevezte el a könyvtárát, a Lál Maszdzsid mellett található. "Oszama bin Laden mások szemében talán egy terrorista, de számunkra az iszlám hőse" - mondta az intézmény egyik munkatársa.
A könyvtár bejáratánál emléktáblát is elhelyeztek, amelyen mártírnak nevezték a terrorhálózat egykori vezetőjét.
Amerikai kommandósok közel három éve, 2011 májusában ölték meg Oszama bin Ladent rejtekhelyén, a pakisztáni Abbottabádban..
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


