Egy ember életfogytiglant kapott
Halálos ítéletek a fotóriporternő megerőszakolása miatt
Három férfit halálra, egyet életfogytiglani börtönre ítéltek Indiában pénteken, mert megerőszakoltak egy fotóriporternőt Mumbai egyik elhagyott textilgyárában.
2014.04.04 17:33MTI
freedigitalphotos.net
Ez az első halálos ítélet olyan bűnügyben, amikor az áldozat túlélte a támadást - hangsúlyozta az ügyész, aki már az új, szigorúbb és gyorsabb tárgyalást előíró törvény alapján kérte a legsúlyosabb büntetést az elkövetőkre, akiket megrögzött bűnözőkként jellemzett.
Az ügyben eljáró bíró "ördögi természetűnek" minősítette a bűncselekményt, és azt mondta, hogy az ítélettel határozott üzenetet küldenek a társadalomnak. Ugyanez a négy férfi 2013-ban, egy hónappal a fotóriporter megtámadása előtt, ugyanabban a gyárépületben megerőszakolt egy másik nőt is.
Azért a bűntettükért életfogytiglani börtönre ítélték őket. Pénteken egy harmadik perben egy férfit életfogytiglani szabadságvesztésre, 23 másikat pedig héttől tíz évig terjedő letöltendő börtönbüntetésre ítélt egy dél-indiai ítélőszék sorozatos, csoportos nemi erőszak miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


