Tunézia
Nemi erőszak miatt ítéltek el rendőröket
Nemi erőszak miatt hét év börtönbüntetésre ítéltek két rendőrt Tunéziában, miután eredetileg az áldozatot vádolták erkölcstelen viselkedéssel.
2014.04.01 15:45MTI
A nő a bűntett elkövetésekor, 2012-ben huszonhét éves volt, s vőlegényével ült egy autóban, amikor három rendőr rájuk támadt. Míg ketten közülük megerőszakolták, a harmadik sakkban tartotta párját, majd arra kényszerítette, hogy vegyen ki pénzt egy bankautomatából. A bírók ezért két év szabadságvesztést szabtak ki rá.
Az első tárgyalási szakaszban született határozat, amely szerint a nő megsértette Tunézia erkölcsi előírásait, heves tiltakozó akciókat váltott ki az észak-afrikai országban, ahol a nemek egyenlőségét támogatók árgus szemekkel figyelik a női jogok alakulását az autokratikus világi rezsim 2011-es megbuktatása óta. Az eredeti vádat elejtették, s a felmentett nő a sérelmeit egy könyvben írta le, "Bűnös vagyok, mert megerőszakoltak" címmel.
A tárgyalás alatt a bírósági épület előtt tüntetők gyűltek össze, s az ítélethirdetés után is elégedetlenségüknek adtak hangot azok, akik túl enyhének találták a kiszabott büntetéseket. Radía Naszrávi emberjogi aktivista és egyben az áldozat védőügyvédje felháborítónak nevezte az ítéletet. "Mindent tagadtak - mondta. - Nem szégyellték azt állítani, hogy a sértett környékezte meg őket."
Megfigyelők szerint a 2011-ben elmozdított Zín el-Abidín ben Ali elnök idején elképzelhetetlen lett volna, hogy egy nő rendőröket vádoljon meg, csakúgy, mint az esetet kísérő általános felháborodás is. A nők sorsával kapcsolatos aggodalmakat enyhítette az idén elfogadott alkotmány ide vonatkozó cikke, amely az alaptörvénybe foglalja a nők és férfiak közti egyenjogúságot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


