Rendeződik az élet Lasztminutban?
Három év után véget ért a rendkívüli állapot Tunéziában
Monszef Marzúki tunéziai államfő csütörtökön visszavonta a 2011. januári forradalom óta érvényben lévő rendkívüli állapotot.
2014.03.06 15:35MTI
El Jem, Afrika legnagyobb kolosszeumával - újra nyugodtan látogatható
A köztársasági elnök által kiadott rendelet az ország egész területén eltörli a szükségállapotot március 5-től kezdődően. Az államfő, aki egyben a fegyveres erők főparancsnoka, előzetesen egyeztetett a parlament elnökével, a kormányfővel, valamint a nemzetbiztonsági tanáccsal is.
"A rendkívüli állapot visszavonása nem korlátozza a törvények végrehajtását felügyelő biztonsági erők eszközeit, és nem akadályozza a hadsereg bevetését sem szükség esetén" - közölte az elnöki hivatal.
A rendelet értelmében kezdetben kijárási tilalom lépett életbe az ország területén délután öttől reggel hétig, és tilos volt háromnál több embernek csoportosulnia. A szabadságjogok korlátozása idővel enyhült, a rendőrségnek és a hadseregnek adott különleges jogosítványok azonban egészen mostanáig életben maradtak, a katonák és a rendőrök például rögtön fegyvert használhattak, ha valaki nem engedelmeskedett a felszólításuknak.
Marzúki tavaly novemberben jelentette be, hogy nyolc hónappal, június végéig meghosszabbítják a rendkívüli állapotot. Az államfő nem fűzött magyarázatot a döntéshez, elemzők szerint az akkoriban fokozódó dzsihadista erőszak hozzájárulhatott a határozathoz, amely széles jogköröket adott a rendőrségnek és a hadseregnek.
A rendfenntartó erőknek az utóbbi években az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat fegyvereseivel is harcolniuk kellett, Mehdi Dzsemaa tunéziai miniszterelnök azonban hétfőn arról számolt be, hogy a biztonsági helyzet javult Tunéziában. Az észak-afrikai arab országban a Zin el-Abidin ben Ali diktátor uralmát megdöntő népfelkelés miatt vezettek be rendkívüli állapotot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


