Áden
Al-Kaida: véres támadás a jemeni hadsereg főhadiszállása ellen
A merénylet emlékeztet arra a tavaly október eleji akcióra, amelyet a Jemen délkeleti részén fekvő Mukalla kikötővárosnál lévő laktanya ellen hajtottak végre az al-Kaidához tartozó felkelők.
2014.04.02 18:13MTI
Támadást intéztek az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat helyi szervezetének feltételezett tagjai szerdán a jemeni hadsereg ádeni főhadiszállása ellen, legkevesebb tizenegy ember meghalt, köztük hat katona - közölte egy biztonsági forrás.
Néhány fegyveresnek sikerült behatolnia a déli nagyváros at-Taváhi negyedében lévő létesítménybe, miután azt páncéltörő rakétavetővel támadták meg. A tettesek felrobbantottak egy robbanószerrel megrakott járművet is a főhadiszállás bejáratánál.
Az eddigi adatok szerint hat katona, három támadó és két járókelő halt meg a támadásban. A főhadiszálláshoz vezényelték a kormányerők 31. páncélozott dandárját.
A tájékoztatás szerint nem lehet tudni a támadók pontos számát. A SABA állami hírügynökség idézett egy biztonsági tisztviselőt, aki szerint az al-Kaida tagjainak öngyilkos merénylete történt. Hangoztatta, hogy "a főhadiszállás őrei megakadályozták az aljas támadást", a kormányerők pedig üldözőbe vették az akció elkövetőit.
A merénylet emlékeztet arra a tavaly október eleji akcióra, amelyet a Jemen délkeleti részén fekvő Mukalla kikötővárosnál lévő laktanya ellen hajtottak végre az al-Kaidához tartozó felkelők. Akkor a fegyveresek túszokat ejtettek, és elbarikádozták magukat. A támadásban végül tizenketten haltak meg.
Az al-Kaida az utóbbi években megerősítette befolyását Jemen déli részén, kihasználva a központi hatalom meggyengülését a 2011-ben kirobbant felkelésben. A szunnita többségű országban zajló összecsapások az évek során több ezer emberéletet követeltek, és tízezrek menekültek el a harcok elől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


