Csupán erős szívverése volt
Hazaengedték a kórházból az amerikai igazságügyi minisztert
Eric Holder a minisztérium vezetőivel folytatott tanácskozáson lett rosszul délelőtt. Ezért elővigyázatosságból úgy döntöttek, hogy kórházba szállíttatják a 63 éves politikust. Három órát töltött benn, és ezalatt többféle vizsgálatot végeztek el rajta.
2014.02.28 08:11MTICsupán erős szívverése volt az amerikai igazságügyi miniszternek, és csütörtök este saját lábán már el is hagyta a kórházat, ahova légzési panaszok és gyengeségérzet miatt szállították be néhány órával korábban - közölte hivatala.
Eric Holder a minisztérium vezetőivel folytatott tanácskozáson lett rosszul délelőtt. Ezért elővigyázatosságból úgy döntöttek, hogy kórházba szállíttatják a 63 éves politikust. Három órát töltött benn, és ezalatt többféle vizsgálatot végeztek el rajta. Az orvosok kizárták, hogy szívrohama lett volna, de felírtak neki szívritmus-szabályozó gyógyszert.
A minisztérium szóvivője szerint Holder jó kondícióban van, gyakran gyalog megy fel az ötödik emeleten lévő irodájába, nem pedig lifttel, rendszeresen kosárlabdázik, a hétvégén is játszott volna egy amatőr meccsen, ha nem jön közbe ez a gyengeség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:59 Megérkezett a napszél, tombol a geomágneses vihar
- 18:20 Romániai céget vásárol fel Andrej Babis, volt cseh miniszterelnök vállalata
- 17:19 Egymilliárd forintos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás
- 16:18 Másfélmillió szál hamis cigarettát találtak a pénzügyőrök Nyíregyházán
- 15:18 Vádat emeltek egy bérlethamisító páros és társaik ellen
- 14:41 MÁSZ: a benzin 10 forinttal olcsóbb, a dízel 1 forinttal drágább a szomszéd országok átlagáránál
- 13:22 A kínai elnök látogatása biztonságpolitikai kérdéseket vetett fel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06