Igazság, szolgáltatás
Ez is Guinness-rekord? 100-ból csak 2 törvényhozó nem korrupt
Egy kínai nagyváros törvényhozóinak 98 százaléka érintett választási csalásban.
2013.12.30 11:16MTI
Lemondani kényszerült a helyi törvényhozás 98 százaléka Kína Hunan tartományának egyik nagyvárosában, miután kiderült róluk: szavazataikért cserébe pénzt fogadtak el - adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
A kiterjedt korrupciós ügyben Hongjang város népi kongresszusának, vagyis a helyi törvényhozásnak a 527 tagjából 518 bizonyult bűnösnek. A hatóságok szerint összesen 110 millió jüan (4 milliárd forint) kenőpénzt fogadtak el, amelyért cserébe 56 embert segítettek a tartományi szintű népi kongresszusba. A Hszinhua értesülései szerint szinte az egész városvezetés, többek között a hétmillió lakosú Hongjang főtitkára, a közlekedésért felelős igazgatója, az elektromos művek vezetője és az adóhivatal vezetője is lemondani kényszerült. Korrupción kaptak tucatnyi tanárt és üzletembert is. A hongjangiakkal együtt a tartományi szintre segített 56 szavazatvásárló szintén lemondásra kényszerült.
A South China Morning Post című hongkongi napilapnak Csang Ming, a pekingi Népi Egyetem politológia professzora az mondta, hogy a szavazatvásár minden tartományban bevett szokás. Csang szerint a mostani ügy csupán egy nagyobb lavina első görgetege lehet, és nyilvánosságra kerüléséről valószínűleg felsőbb szinteken döntöttek. A professzor szerint a hongjangi incidens akár a törvényhozási választások reformjának előszele is lehet.
A kínai kormány tavaly év végén átfogó harcot kezdett a korrupció ellen. Hszi Csin-ping elnök korábban többször is hangsúlyozta: a felelősségre vonás alól senki nem bújhat ki, még a legmagasabb rangú hivatalnokok sem.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


