Jószomszédi kapcsolatok
Kijev kész a párbeszéd felújítására Moszkvával
Ukrajna új vezetése hitet tesz a jószomszédi kapcsolatok mellett Oroszországgal és kész az átfogó párbeszéd felújítására Moszkvával az ország új kormányának megalakulását követően.
2014.02.26 07:10MTI
MTI, archív
A kijevi külügyminisztérium honlapján megjelent dokumentumban megerősítik elkötelezettségüket "az új, valóban egyenjogú és jószomszédi alapokon nyugvó ukrán-orosz kapcsolatok" mellett.
Az új kabinet megalakítását követően az ukrán fél kész a mindenre kiterjedő kétoldalú dialógus haladéktalan felújítására az ukrán-orosz államközi bizottság intézményeinek keretén belül.
A kijevi külügyminisztérium ugyanakkor reagált az orosz külügyi tárca hétfői nyilatkozatára, s az emberi jogok, egyebek mellett a nemzetiség kisebbségek és felekezetek jogai elleni fenyegetések kapcsán megfogalmazott aggodalmakat hamisnak és konkrétumokkal alá nem támasztottnak minősítette.
Teljesen elfogultnak és a valóságtól elrugaszkodottnak nevezte az ukrán külügyminisztérium azokat a moszkvai vádakat, amelyek szerint a 2012-es parlamenti választásokon a lakosság többségének támogatását megszerző, s az ország helyzetéért most a felelősséget magukra vállaló politikai erők részéről "terrorista módszereket alkalmaznak az egyet nem értők elnyomására" és "neonáci ideológiát"terjesztenek.
A kijevi külügyi nyilatkozat emlékeztetet arra, hogy az ukrán parlament döntéseinek legitimitását már az ország számos külföldi partnere elismerte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


