Kifizették
Távozhat Panamából a titokban fegyvereket szállító észak-koreai hajó
A bírság összege közel 700 ezer dollár volt, s azért szabták ki, mert a be nem jelentett szállítmány veszélyhelyzetet okozhatott volna a rendkívüli fontosságú vízi úton.
2014.02.09 23:30MTI
Forrás: MTI
Kifizette a bírságot, és távozhat Panamából az az észak-koreai teherhajó, amelyen tavaly júliusban elrejtett fegyvereket találtak, ezért feltartóztatták.
A bírság összege közel 700 ezer dollár volt, s azért szabták ki, mert a be nem jelentett szállítmány veszélyhelyzetet okozhatott volna a rendkívüli fontosságú vízi úton. A hajó legénységének 32 tagját a múlt héten már szabadon engedték, de a kapitánynak és két vezető munkatársának bíróság elé kell állnia fegyvercsempészés miatt.
A hajón Kubából származó, régi típusú, szovjet gyártmányú fegyverek voltak, köztük két MiG-21-es harci repülőgép, 15 hajtómű ugyanehhez a típushoz és kilenc légvédelmi rakéta. A 240 tonnányi titkos rakomány 10 ezer tonna, zsákokba csomagolt cukor alá rejtették. A panamai hatóságok kábítószer-csempészés gyanújával kutatták át a rakteret.
A havannai kormány elismerte, hogy Kubából származnak a fegyverek, de azt állította, hogy korszerűsítésre küldte Észak-Koreába, azaz nem szegte meg az ENSZ embargóját. Az ügyben a Biztonsági Tanács még nem hozott döntést, noha egy előzetes szakértői jelentés szerint "kétségtelen" a szankciók megszegése.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


