Egymilliárdos fogás
Ha Panamából rendel autóalkatrészt, a TEK megy a kokainért
Huszonhárom kilogrammnyi, mintegy egymilliárd forint értékű, rendkívül jó minőségű kokaint foglaltak le a fővárosban egy rajtaütés során a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai a napokban.
2014.01.22 13:46MTIEgy zuglói lakóparkban végrehajtott akció alkalmával a nyomozók elfogtak egy 41 és egy 46 éves férfit, illetve egy 29 éves nőt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a jelentős mennyiségű kábítószerrel kereskedtek - adta hírül szerdai számában a Zsaru magazin.
A cikk szerint a drogot autóalkatrészként adták fel Panamában és január 13-án érkezett a szállítmány Magyarországra, a gyanúsítottak pedig két nappal később vették át a küldeményt.
A vámügyintézéshez egy hajléktalan iratait és adatait használták a csempészek.
A két férfi és a nő panaszt tettek a gyanúsítás ellen, ennek ellenére január 18-án elrendelték előzetes letartóztatásukat. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda jár el - közölte a Zsaru magazin.
Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy az ügy részleteit csütörtökön, nemzetközi sajtótájékoztató keretében ismerteti a rendőrség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06