Katasztrófa
Kényszerleszállás közben lezuhant egy repülő Erdélyben, a túlélőket keresik
Több százan keresték hétfő este Erdélyben a délután kényszerleszállás közben balesetet szenvedett kisrepülő megsérült, de életben maradt utasait.
2014.01.20 21:16MTIVictor Ponta miniszterelnök egy hírtelevíziónak úgy nyilatkozott, hogy "a helyzet rendkívül nehéz, de remélem, hogy az oda irányított erőknek sikerül időben megtalálniuk a túlélőket". A miniszterelnök szerencsésnek tartotta, hogy az egyik sebesült telefonhívása alapján sikerült meghatározni a baleset körzetét.
A román hírtelevíziók először kényszerleszállásról számoltak be, ám később légi balesetként említették a történteket. A mentőegységek képviselői elmondták, hogy egy 1300 méter magasan fekvő, több négyzetkilométeres területen keresik a gépet. A keresésbe a hegyi mentők, a csendőrségi és katasztrófavédelmi alakulatok mellett önkéntesek százai is bekapcsolódtak. A keresést a nehéz terepviszonyokon kívül a köd, a sötétség és a nyirkos hideg is nehezíti.
Az 1960-ban gyártott Britten Norman 2 típusú repülőgép négy orvossal, egy asszisztenssel és két pilótával a fedélzetén hétfő délután hajtott végre kényszerleszállást a Jósikafalva (Belis) közelében fekvő hegyes, erdős területen. Az utasok egyike azt közölte telefonon, hogy lezuhant a gépük. A gép valamennyi utasa túlélte a balesetet, de valamennyien megsebesültek, többen töréseket szenvedtek.
A helikopteres mentést lehetetlenné tette a térséget megülő sűrű köd. Időközben besötétedett, és a fagypont körüli hőmérsékletben a sérülteket kihűlés veszélyezteti. A repülőgépet öt órával a baleset után sem sikerült megtalálni. A repülőgép utasai azért tartottak Bukarestből Nagyváradra, hogy egy klinikai halál állapotában tartott páciensnek a szerveit kivegyék, és szervátültetésekre készítsék elő. A hatóságokat a repülő egyik orvos utasa riasztotta, aki azt is közölte, hogy elsősegélyt nyújt a társainak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:59 Moszkva kiutasítja a brit katonai attasét
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06