Medina
Zarándokok utaztak a kényszerleszállást végrehajtó szaúdi gépen
Egy szemtanú közlése szerint a Boeing két sikertelen kísérlet után ért földet. Fotósoknak és videósoknak a baleset után a netre föltett felvételein a gép a kifutón látható, és látszik az is, hogy a jobb szárnya megrongálódott.
2014.01.05 12:52MTI
Huszonkilencen megsérültek, köztük hárman súlyosan, miután kényszerleszállást hajtott végre a szaúdi Saudia légitársaság iráni zarándokokat szállító Boeing 767-es gépe a nyugati Medina repülőterén - közölte a szaúdi polgári repülésügyi főhatóság.
Háled al-Haibári, a főhatóság szóvivője elmondta, hogy 18 sérültet még a repülőtéren elláttak, 11-et kórházba kellett vinni. A járaton, amely az iráni Meshedből indult, összesen 315-en utaztak, 299 utas és 16 főnyi személyzet - tette hozzá. Mint mondta, a pilóta az egyik hátsó kerék problémáját jelezte. A szóvivő megjegyezte még, hogy a gépet egy másik társaságtól bérelték.
Egy szemtanú közlése szerint a Boeing két sikertelen kísérlet után ért földet. Fotósoknak és videósoknak a baleset után a netre föltett felvételein a gép a kifutón látható, és látszik az is, hogy a jobb szárnya megrongálódott. A szaúdi szóvivő igazolta a képek valódiságát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06