"Reménytelen"
Csak pár napja maradt Ariel Saronnak
Tovább romlott Ariel Saron állapota csütörtökön, az orvosok reménytelennek tartják a helyzetet.
2014.01.09 17:36MTI
MTI
Erről tájékoztatott a kórház, amelyben a volt izraeli miniszterelnök nyolc éve kómában fekszik. Az izraeli katonai rádió értesülései szerint a volt miniszterelnöknek legfeljebb "néhány napja, ha ugyan nem néhány órája maradt hátra".
Családja folyamatosan Saron betegágya mellett van. A most 85 éves Ariel Saront 2006. január 4-én agyvérzés érte, kómába esett, és azóta nem tért magához. Jelenleg az ország legnagyobb kórházában, a Tel-Hasomer településen lévő Háim Seba Kórházban tartják mesterségesen életben. Állapota január 1-jén kezdett gyors ütemben romlani.
A közvélemény szemében Saron legfontosabb lépése a libanoni invázió volt, amelyet 1981-től 1983-ig tartó védelmi minisztersége alatt hajtott végre.
A volt tábornok az ezredfordulóra a nacionalista jobboldal egyik politikai vezére lett, de 2005-ben a Gázai övezetből való egyoldalú kivonulással kiváltotta saját táborának haragját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


