Tüzérségi tűzzel válaszoltak a rakétázásra
Újra szólnak a légvédelmi szirénák Izraelben
Az óévben csak lángra kaptak a Közel-Kelet zsidó területei is.
2013.12.29 14:15MTI
Rakétákkal támadták Libanon területéről Izrael északi részét vasárnap, az izraeli tüzérség válaszcsapást mért azokra a helyekre, ahonnan a rakétákat indították - közölték izraeli és libanoni katonai illetékesek. Sebesülés egyik oldalon sem történt.
A reggeli rakétatámadásra válaszul az izraeli tüzérség mintegy húsz lövést adott le a libanoni al-Arkub térségére - közölte az AFP francia hírügynökséggel egy neve elhallgatását kérő libanoni biztonsági forrás.
Az izraeli katonai rádió arról számolt be, hogy az arab országból öt rakétát indítottak, ezek közül azonban csak kettő csapódott be izraeli területen, a határhoz közeli Kirjat-Smóna várostól nyugatra.
Móse Jaalon izraeli védelmi miniszter közleményében a libanoni kormányt és hadsereget tette felelőssé a támadásért, egyúttal figyelmeztetett, hogy az izraeli fegyveres erők "komolyabb erőket is bevetnek, ha szükséges".
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő szerint a libanoni hatóságok ujjukat sem mozdítják, hogy útját állják a terrorszervezeteknek szánt fegyverszállítmányoknak. A libanoni síita Hezbollah mozgalom szavai szerint kettős háborús bűnt követ el: egyrészt rakéták ezreivel fenyegeti az izraelieket, miközben libanoni polgárok háta mögé bújva keres menedéket. Ezt a kettős háborús bűnt fedezi a bejrúti kormány - mondta a miniszterelnök.
A vasárnapi rakétatámadásért egyik libanoni fegyveres szervezet sem vállalta a felelősséget, a dél-libanoni területek azonban hagyományosan az iráni támogatású Hezbollah síita radikális szervezet fellegvárának számítanak.
A két állam között azután vált feszültebbé a viszony, hogy Libanon területéről egy mesterlövész december 16-án lelőtt egy izraeli katonát a két ország határán, egy általában nyugalmas területen. Órákkal később az izraeliek lelőttek két libanoni katonát.
Észak-Izraelben a 2006-os libanoni háború óta augusztusban szólaltak meg először a légvédelmi szirénák, amikor négy rakétát lőttek ki a Földközi-tenger partján lévő dél-libanoni Szúr környékéről Észak-Izraelre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06