Nem éppen paradicsomi állapotok
Azt hitte, Izrael gazdag ország?
A statisztikák ellentmondanak a közvélekedésnek: az izraeli gyerekek negyede szegény, és az idősek között is sokan nélkülöznek.
2013.12.17 13:15MTI
Az izraeli gyerekek harmada a szegénységi küszöb alatt él, és szegényebbek lettek az idősek - áll az izraeli társadalombiztosítási hatóság 2012-es évet felmérő, kedden nyilvánosságra hozott jelentésében.
A mintegy nyolcmilliós lakosságból 23,5 százalék szenved szükséget, köztük 439 500 család, ez a családok 19,4 százaléka. Különösen aggasztó, hogy a gyermekek harmada, és az idősek 22,7 százaléka került ebbe a csoportba, és egy év alatt három százalékkal nőtt az öregkori szegénység.
A két keresős családok öt százaléka a küszöb alatt maradt, pedig egy évtizede a szegénység még csak két százalékukat sújtotta. Ahol legalább egy családtag dolgozott, ott 13,7 százalék maradt szegény, ami az 1999-es 7 százalékos arányhoz képest súlyos romlás.
Ahol egyik szülő sem dolgozik, ott a családok kétharmada került a szegénységi küszöb alá, de ebbe a csoportba az összes izraeli családnak csak tíz százaléka jutott.
A beszámolót átvevő Simon Peresz államelnök - a katonai rádió honlapja szerint - kijelentette: "Izraelben nincsenek szegények. Ha vannak szegények, akkor ez azt jelenti, hogy az egész nép szegény".
Jichák Hercog, az ellenzéki szociáldemokrata Munkapárt vezetője a jelentés nyomán kijelentette, hogy a szegénység stratégiai veszélyt jelent Izrael számára, és hogy a jelenlegi kormánynak nincs terve a "szegénység járványa" ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06